Fészekrakó tippek: Otthonszülésem története

A racionális előzmények
Mikor idén januárban kiderült, hogy kisbabát várunk, már megtaláltuk álmaink házát Ürömön, és tudtuk, hogy el fogunk költözni Budapestről. Tudtuk, hogy a nőgyógyász akinél a nagyokat szültem már nem vezet szülést. Sejtettük, hogy ha Lóci 2,5 óra alatt megszületett, akkor a negyedik baba is nagy valószínűséggel gyors menet lesz, a rokonok nem is érnének ki hozzánk időben, hogy vigyázzanak a nagyokra... Egyéb esetben pedig hogy nézne ki, hogy Apjuk bepakolja a három gyerekét, a vajúdó feleségét az autóba, majd beállítunk egy kórházba öten (!), hogy akkor "Bálinték megjöttek szülni!". :D :D :D

A másik titkos előzmény
Csupán az én fejemben létezett. Ennek két nagyon fontos szereplője van. Az egyik azoknak a szülésvideóknak a varázsa, ami tudatosította bennem, hogy az általam természetesnek és háborítatlannak megélt/hitt kórházi szüléseimnél lehetséges sokkal, de sokkal gyengédebb születés! Ezeket látva fogalmazódott meg bennem egy erős vágy, hogy nagyon-nagyon szeretnék egy ilyet átélni. A másik tényező pedig egy konkrét személy, Vass Gabi. Ő talán nem is emlékszik rá, de bennem nagyon mély nyomot hagyott. Egyszer még mikor Marci volt kisbaba, a Mester utcán láttam őt sétálni a lányaival a Brumi Maci Bababolt előtt, rám mosolygott és köszönt nekem. Hogy tudta-e, ki vagyok, nem tudom. Viszont én tudtam, hogy Ő kicsoda. Akkoriban a Szent Imre Kórházban dolgozott, ahol én a nagyokat szültem, és elképzelhetőnek tartom, hogy találkoztunk mi bent a kórházban azalatt a 15 óra alatt, míg Marci megszületett, bár nekem ott nagyon sok arc, név és személy homályos maradt. Aztán teltek-múltak az évek, és megtudtam, hogy Gabi már nem dolgozik a kórházban, és nagyon megrendített a története. Lélekben én is ott voltam a tüntetésen... Aztán megint elmúlt pár év, és a Másállapotot a szülészetben által szervezett szükségtelen szülészeti beavatkozások elleni tüntetésen odamentem Gabihoz, és elmondtam neki, hogy mennyire fantasztikusnak és fontosnak tartom a munkásságát, és hogy nagy vágyam, hogy egyszer szüljek Nála, bár akkor elég távoli álom volt egy negyedik baba a családunkban...

Így aztán mikor bekopogtatott a negyedik gyermekünk, felvetettem Apjuknak, hogy mi lenne, ha ő már az új otthonunkban születne. Felhívtam Gabit és elmondtam neki a paramétereket. Annyit mondott, hogy szerinte Apjuk ne azzal foglalkozzon, hogy autót vezet, hanem hogy mellettem legyen a szülésnél. És innentől bejártuk azt az utat, ami az otthonszüléshez vezet: bábapraxis-választás, előkészítő előadások, "tanfolyamok", beszélgetések, vizsgálatok. A technikai dolgokról majd később szeretnék írni, addig akit érdekelnek a részletek, itt olvasgathat: https://www.mindenholjo.com/

A szülés
Nagyon izgultam, hogy melyik nap, milyen napszakban, hol érnek majd az első fájások, vagy vajon az utcán folyik-e el a magzatvizem, esetleg a fiúk fociedzésén... :D Izgultam, hogy ki lesz velem akkor éppen... Nagyon-nagyon reméltem, hogy Apjuk velem lesz... A nagy izgalom mellett azért bíztam benne, hogy Vencike tudni fogja az alkalmas időpontot, éppen úgy ahogy a nagyobb tesói is szinte tökéletesen időzítettek. (Marci például Apjuk hosszú váltós műszakjában született, Berci akkor indult el mikor Marci este a szüleimnél aludt, Lóci pedig amikor még mindenki aludt, így reggelre mindenki beért ahova kellett: anyukám hozzánk, mi a kórházba, a gyerekek az oviba. :) )
Csütörtökön persze megvolt a fociedzés, de kibírtam. :D Csak estére lettem nagyon hisztis, mondtam a nagyoknak, hogy mindenki aludjon az ágyában, mert már nem férek el, és még a lefekvés utáni facebookozáshoz sem volt kedvem, elaludtam 21.00-kor... Arra ébredtem olyan 22.30 körül, hogy fájásaim vannak, de voltak már ilyenek nemrég, és nem lett belőle semmi, viszont ahogy jöttek, éreztem, hogy erősebbek. 23.00-kor kimentem Apjuknak szólni, hogy úgy készüljön, hogy aznap nem alszik. ;) A jól bevált meleg fürdős teszttel megnéztük, hogy erősödnek-e a fájások, és mivel úgy tűnt, igen, fél éjfél körül szóltunk Gabinak, hogy esemény van. Innentől nekem elveszett az időérzékem. Csak képek vannak, meg hangok, mozdulatok... Arra emlékszem, hogy mikor Gabi és Móni megérkeztek, én a nagy ágyban feküdtem. Apjuk átvitte az alvó gyerekeket a gyerekszobába, és elkezdődtek az előkészületek: fólia a lepedő alá, dekubitusz lepedők, törölközők... Mivel épp aznap töltöttem be a 38. hetet, és annyira nem készültem túl a dolgot, csak félig voltak összekészítve a cuccok, és szegény Apjuk rohangált a ruhaszárító, az utazótáska és a költözéses dobozok között. Nekem innentől olyan emlékeim vannak, mintha ólom lábon járt volna az idő... Lassan haladt Vencike (legalábbis szerintem), és ami neki jól esett volna: hogy én guggoljak le, az nekem nem esett jól, így aztán a kádban landoltam, ami szintén nagy álmom volt (egy meleg medencés szülés)... Mikor a szülésről beszélgettünk itthon, felmerült, hogy a nagy gyerekek hol legyenek, és én kategorikusan kijelentettem, hogy ha ébren vannak, akkor velünk! És mindemellett Bercinek azt is megígértem, hogy ha tudok vízben szülni, akkor ő kaphatja el a kisbabát. És csodák csodája, valahogy úgy alakult, hogy Berci kijött a szobájukból mikor én már a kádban feküdtem és végignézte a kistestvére születését. Mikor már a feje kibújt, Gabi mondta neki, hogy megsimogathatja - és meg is simogatta a kis hajas buksiját. Ettől a pillanattól kezdve olyan szoros kötelék van a két gyerek között, hogy álom nézni őket. Csak halkan jegyzem meg, hogy Vencikének a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór és ez semmilyen komplikációt nem okozott, a szívhangja végig jó volt! Ami pedig a megszületését követte, az maga a mennyország. Megkaptam a kisbabámat a mellkasomra, odajött Marci és Lóci is körénk, megnéztük, hogyan pulzál még a köldökzsinór, megvártuk, míg megszületik a méhlepény, végre láthattam a saját méhlepényemet! Elmeséltük a gyerekeknek, hogy mi hogyan funkcionált a méhen belül. Annyira édesek voltak a gyerekek, olyan vicceseket mondtak. :)
Berci: - Anya, most hogy már nincs baba a pocakodban, mehetsz futni!
Lóci, rácsodálkozva: - Anya, lyukas a puncid!
Szintén Lóci, mikor látta a betétemet: - Anya! Bepisiltél? - Nem. - Ja, akkor csak a vér?
Annyira hiszek abban, hogy a gyerekek a részesei kell hogy legyenek életünk legeslegszebb élményének, és hogy a későbbiekben mekkora segítség lesz nekik ezekből a tapasztalataikból táplálkozni. Gyönyörűen sikerült ez a nagy álmom, köszönöm mindenkinek aki hozzájárult, hogy átélhettem! Először is Apjuknak, aki egy bástya mellettünk, és aki minden elképzelésemben támogatott az összes terhességem során! Gabinak és Móninak akik ilyen széppé tették nekünk Venci születését, és a gyerekeimnek, hogy itt vannak körülöttünk! Valamint a családjainknak, akik félretéve minden aggodalmukat, támogató közegként álltak mellettünk lélekben és szavakkal is!