2018. február 17., szombat

Iskolaválasztás

3 év távlatából az óvodaválasztás szinte gyerekjátéknak tűnik az iskolaválasztáshoz képest (pedig az sem volt egyszerű!). Legnagyobb gyermekünk tegnap betöltötte a 6. életévét és szeptembertől iskolába megy. Az iskolakötelezettségről, az iskolaérettségről és a leendő iskola kiválasztásának szempontjairól következzen hát most egy bejegyzés.


I. Menjen-e idén iskolába?
A 2011. évi CXC. törvény 27. pontjának 45. §-a szerint:
"(2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését"
Tehát van lehetőség arra, hogy 5 évesen, 6 évesen 7 évesen vagy akár (majdnem) 8 évesen menjen a gyermek iskolába. Készítettem egy táblázatot, hogy melyik hónapban született gyermek mikor lesz tanköteles, hogy könnyebb legyen ellenőrizni:


Betölti a 6. életévét:
Mikor iskolaköteles?
adott év január
u.az az év szeptember
adott év február
u.az az év szeptember
adott év március
u.az az év szeptember
adott év április
u.az az év szeptember
adott év május
u.az az év szeptember
adott év június
u.az az év szeptember
adott év július
u.az az év szeptember
adott év augusztus
u.az az év szeptember
adott év szeptember
következő év szeptember
adott év október
következő év szeptember
adott év november
következő év szeptember
adott év december
következő év szeptember

Egy példa: 3. kisfiam, Lóci 2014. szeptember 14-én született. 2018-ban lesz óvodaköteles*. 2021. szeptemberében lesz iskolaköteles. Azonban ha szeretném 1 évet még oviban tartani, megtehetem. Ebben az esetben a gyermekem 2022. szeptemberében menne iskolába, melynek 14. napján töltené a 8. életévét. Ha szeretném, beírathatnám óvodába 2017-ben, és ha iskolaérettnek nyilvánítják, kérvénnyel küldhetném iskolába 2020. szeptemberében is. Ebben az esetben, 5 évesen menne, majd 14-én töltené be a 6. életévét.
*2011. évi CXC. törvény 6. pontjának 8. §-aszerint:

8. § (1) Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

(2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző - az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

Másik példa: Marci fiam 2012. február 16-án született, így idén, 2018. szeptemberében iskolaköteles. Akkor lesz 6,5 éves. Kérvénnyel maradhatna óvodában még 1 évet.


II. Mikor iskolaérett?
Az iskolaérettség kritériumairól itt olvasható egy nagyon szépen összeszedett lista. Főbb elemeit kiemelném, hogy itt is meglegyen:
- súly: 20-22kg; magasság: 120-130cm**
- fogváltás
- jó egészségi állapot
- cipőfűző megkötése
- jól működő látás, hallás
- helyes ceruzafogás
- összerendezett elemi mozgások: mellúszás, kúszás, mászás, lábujjhegyen járás, sarkon járás, külső talpélen járás, guggoló járás, szökdelés páros lábon és fél lábon, fejemelgetés háton és hason fekvésben
- jó egyensúlyérzék
- pontos finommozgás: mozgékony vállöv, csukló, ujjak
- független kéz-, láb-, fejbiccentő és mimikai izmok mozgása
- testrészek ismerete
- kéz-, szem-, füldominancia: jobb v. balkezes/szemes/füles
- jó térérzékelés
- térirányok felismerése és reprodukáló képessége térben és síkban
- soralkotás, sorritmus folytatása
- szem-kéz koordináció
- iránykövetés
- alak-háttér megkülönböztetés
- konstanciák felismerése
- gestalt látás (rész/egész)
- azonosság/különbözőség felismerése
- auditív megkülönböztetés
- analizáló/szintetizáló képesség
- átfordítási képesség
- általános tájékozottság
- beszédkészség
- gondolkodás
- problémamegoldás
- emlékezet
- figyelem
- emberrajz
- szocializáció
- feladattudat
- jó kudarctűrő képesség
- felnőttekhez való viszony

**Szubjektív: Marci 16,5kg és 104cm (szeptemberig még fog nőni) - elvileg nem lesz kizáró ok, hiszen az értelmi és testi képességei fejlettek.


Ezen kívül szükséges egy szakvélemény, melyet az óvoda készít a gyermekről ezen képességek fejlettsége alapján és ebben igazolják, hogy a gyermek iskolaérett. Ez kb. így néz(het) ki:


III. Melyik iskolába írassam? 
Az iskolaválasztással kapcsolatban minden szülőnek más-más igényei vannak, például:
- tanítók, tanárok, gyermekek személye szimpátia alapján
- osztályok létszáma
- vezetők személye, értékrendje
- tagozatok/különórák lehetősége
- iskola profilja/pedagógiai programja/irányzata
- iskola megközelíthetősége, otthontól/munkahelytől való távolsága
- iskola és környezete felszereltsége, állapota, mérete
- anyagi vonzatok
- egyéb
Szubjektív: Nekem az elsődleges szempont az volt, hogy találjak (lehetőleg) a kerületünkben olyan tanító-párost akiről úgy érzem, passzolna a gyermekem személyiségéhez, és kihozná belőle a maximumot odafigyeléssel, kedvességgel, szakmai tudással. Fontos szempontom volt még, hogy olyan iskolát találjak ahol viszonylag magas színvonalú az oktatás és biztos alapot adna a továbbtanuláshoz. Sokat gondolkoztam azon, hogy érdemes-e tagozatos iskolát választani, ugyanis a körzetes iskolánk megkapta a két tanítási nyelvű címet. Sajnos azonban a leendő elsős nyelvtanár sem szakmailag, sem emberileg nem nyerte el a tetszésemet, így egy másik iskola mellett tettük le a voksunkat. Ez egy gimnázium és általános iskola egyben - így ha tetszik, a gyermekünk maradhat ott 12 évfolyamon keresztül. Ennek az iskolának egyetlen hátránya van, mégpedig hogy iszonyú messze van tőlünk, a ovitól pedig még messzebb. Még egy iskola volt, ami szerepelt a listámon, történetesen az, ahova én jártam. Sajnos ez is nehezen megközelíthető nekem 2-3 gyerekkel, és a tagozata nem annyira a mi profilunk. Viszont itt tudom, hogy szuperek a tanárok, és ha nem egy másik kerületben lenne, kérdés nélkül oda íratnám a gyerekemet...


Kitartást kívánok minden leendő elsős gyerkőc szüleinek ehhez a nem túl könnyű időszakhoz!