2016. január 27., szerda

Hitek és tévhitek szoptatásról, várandósságról és menstruációról

Mikor annak idején a neten keresgéltem erre vonatkozó információkat, szinte semmit, illetve alig találtam. Kicsit olyan érzésem volt, hogy senki nem mer erről beszélni, vagy nincsenek tapasztalatok amit megosztanának... Hát, itt most nagyon személyes információk következnek majd, de biztos vagyok benne, hogy sokaknak megnyugvást, megkönnyebbülést nyújt majd - hogy nincsenek egyedül. Sem azzal, hogy ezek a dolgok foglalkoztatják, sem azzal, hogy hasonló dolgokon mennek keresztül.

Szülés utáni menstruáció
Azoknak, akik természetes úton szülnek, általában később következik be; a császárosoknál kicsit hamarabb. Akik szoptatnak 6-7 hónapig kizárólag, azoknak később; akik kiegészítik a táplálást vagy tápszerrel táplálják babájukat, azoknak hamarabb. Mondják az okosok. Az igazság az, hogy mindenkinek másképp működik a szervezete, és minden baba születése után reagálhat másképp. Az ismeretségi körömben amit hallottam:
- legkorábbi menstruáció szülés után 9 héttel (császáros szülés)
- legkésőbbi menstruáció szülés után 21 hónap (természetes szülés, szoptatás alatt)


Szoptatás alatt teherbe esni
Még mindig vannak nőgyógyászok (XXI. század!!!), akik állítják, hogy szoptatás alatt nem lehet teherbe esni. Hozzájuk, azt hiszem, jó pár anyukának lenne egy-két szava. Azt mondják, hogy akkor igaz ez így, ha az anyuka kizárólagos szoptat, ha a szoptatások közben nem telik el 3-4 óránál több, ha a baba 6 hónapnál fiatalabb. Én erre is azt mondanám, hogy van akinél így van, van akinél nem. A biztos az, hogy ha egy pár a babájuk születése után nem kíván újabb kisbabát, akkor védekezzen a nekik legmegfelelőbb módszerrel, különben érhet meglepetés bárkit! Az ismeretségi köröm rekordja 13 hónap a két gyerek között, ami azt jelenti, hogy az idősebb 4 hónapos volt, amikor a testvére megfogant. Továbbá általánosságban azt hiszem, kijelenthető, hogy a szoptatás önmagában NEM természetes fogamzásgátló!


Menstruáció nélkül teherbe esni
Na, ez volt az, amire én annak idején a legkíváncsibb voltam, mivel még javában szoptattam nagyobbik fiamat amikor már vágytam volna egy picire és többen azzal riogattak, hogy hova akarok 2. gyereket, mikor még peteérésem sincs, nem is jött meg, akkor honnan lenne baba. Ez két külön dolog! Attól még, ha nem jön meg az 1. menstruáció szülés után, peteérés még simán lehet. Így történt, hogy a második fiam szoptatás mellett és menstruáció nélkül fogant meg, és ismerek több ilyen kistestvért is! És, hogy ezzel a gondolattal visszakanyarodjak a szülés utáni 1. menstruációhoz: így történhetett, hogy 2 várandósság, 20 továbbá 22 hónap szoptatás után végül 4,5 évig nem menstruáltam, amit hallván több ismerősöm aggódva nézett rám, hogy voltam-e orvosnál... Igen, voltam, bár nem kifejezetten emiatt, hiszen ez egy teljesen normális folyamat, de jelentem, köszi, tök jól vagyok! :)
Info még itt.


Szoptatás közben várandósnak lenni
Én abból indulnék ki, hogy fájdalmas, nem abból, hogy jó vagy rossz. Ez nyilván egy összetett kérdés. Mivel személyesen érintett vagyok a témában nem tudok objektív lenni. Nekem nem volt szívem drasztikusan elválasztani nagyobb gyermekemet, így történt, hogy 5 hónapos várandós voltam amíg őt szoptattam. Bizton állítom, hogy egyik gyermekem sem szenvedett semmilyen kárt emiatt. A várandósság egyik jele lehet pl. ha még szoptat az édesanya, hogy a mellbimbói annyira érzékenyek lesznek, hogy már fürdés után törölközésnél fáj, ha a törölköző hozzáér. Na, most a szoptatás ennél sokkal fájdalmasabb. Teljesen érthető, ha ekkor valaki úgy dönt, hogy eddig és ne tovább.
Info még itt és itt.

2016. január 14., csütörtök

Mire megy el az idő kisgyerekeséknél?


  
Valamelyik nap óvodába menet egy nő telefonbeszélgetéséből ez a mondat ütötte meg a fülemet: "Ő otthon van a gyerekével, úgysem csinál semmit!" - Nyilván nem hallottam miről van szó, nem volt meg a kontextus, de azért az ilyen mondatok általában kiütik a biztosítékot az anyukáknál, szerintem teljesen jogosan.

És hogy mire is megy el az a bizonyos idő?

1) Pelenkázásra
Kb. 4-5 hónapos kortól a pelenkázás legkevesebb 15 percet vesz igénybe. Piszkos pelenka levesz, ne mozogj, emeld a lábadat, még ott hadd töröljem meg, ne forogj, ne szaladj el, gyere vissza, feküdj le, még egy kicsit, jó, már csak a másik oldalt hadd kapcsoljam be. Várj, még a többi ruhát is fel kell venni! Időszak vége a szobatisztasággal, legkorábban 1,5 éves, legkésőbb 3,5 éves korban! ;)

2) Öltözésre
Lépésről lépére ugyanaz mint a pelenkázás, csak minden egyes ruhadarabnál ismételve. Télen különösen egy élmény. :) Több gyereknél többszörös élmény. 3-4 éves kortól lehet rá számítani, hogy felöltözik egyedül. Addig esélytelen. :)

a magyar verziót hirtelen nem találtam, bocsi

3) Főzésre
(Már aki főz.) Ezen rengeteget lehet/ne spórolni. Van a pépeskaja korszak, ami szerintem a legidőpocsékolóbb: zöldség/hús stb. megfőz, turmixol, lehűt, kiadagol, lefagyaszt. Egyébként meg előkészítem, igen, leveszem a játékot a polcról, megpucolom, ne veszekedjetek már, megmosom, jó, akkor most azt tedd el, mert veszélyes, köpd ki a LEGO fejet, oké, hol is tartottam, ja, még fel sem tettem a lábost. Gyere, semmi baj, megmossuk a kezed. Ruhacsere. Ó, hogy nem gyújtottam meg a gázt, ezt nem hiszem el. 2 óra, mire elkészülök... Éhes vagy, jaa, hát a kaja az még nincs kész. Egyél egy kis ropit/kölesgolyót/kekszet... Kész a kaja. Ja, hogy már nem vagy éhes?! Minek adtam neki ropit/kölesgolyót/kekszet???

4) Etetésre
Előveszed, felszeleteled, megterítesz, ledobta a kanalat, felveszed, elmosod, vissza, jó, (másodjára már tuti nem mosod meg), előke elő, leveszi, feladod, leveszi, elrakod inkább (legközelebb már elő sem veszed), megeteted, engeded hogy pacsmagoljon, szalvéta, szájtörlés, kéztörlés, kérsz még? ne pacsálj, második fogás, majd utána 10 perc takarítás.

5) Takarításra, rendrakásra
Minden időben, minden életszakaszban, minden nap. Kaja előtt-után, játék közben-után, altatás előtt. Kiborult, eltörött, szétszóródott, kifolyt, leette, leitta, lecsöpögtette, összefirkálja, összegyurmázta, telematricázta. Naponta átlagosan hatszor-tízszer. A porszívót elpakolni nem is érdemes.

5) Vészhelyzetekre
Épphogy tisztába tetted, bekakil, megetetted, de túl sokat rohangált és kihányta az egészet, simán csak bukott egy szökőkútnyit, kezdd újra az első három pontot. Beütötte a száját, tiszta vér minden ruhája, kezdd újra a 2. pontot. Elesett, megütötte magát, vigasztalás 10-15 perc. Összevesznek a játékokon, szétválasztod őket, megvigasztalod az egyiket, majd a másikat 10-20 perc. Leesett a kanapéról, megbotlott a kisautóban, elcsúszott a rajzolós papíron, beütötte a fejét az asztalba kimászás közben. Sírás, vigasztalás, helyrehozás.

6) Altatásra
Annak, akinek a gyereke nem hajlandó nélküle aludni. Délután, este 10 perctől 1,5 óráig terjedő intervallum. Én csak arra gondolok, ha kamasz/egyetemista lesz, örülök majd, ha tudom, hogy kinél alszik...

Mivel lehet spórolni?

- ha otthon maradtok, nem kell kinti ruhába (is) felöltöztetni
- ha elmentek otthonról, máshol pakol szét, tesz tönkre, borítja ki, szórja szét stb.
- ha a játszótéren vagytok, talán kevesebb dolgot tud tönkretenni
- ha a bababiztos gyerekszobában játszotok, talán kevesebb az esély, hogy vészhelyzet alakul ki
- ha kaját rendeltek, nem kell főzni, sem mosogatni
- egyébként meg minél idősebb, annál ügyesebb, szóval kitartás! ;)
- és egy örök tipp: holnap lehet, hogy jobb lesz! Tényleg.

És egy kis elismerés, hogy mennyit ér/ne a munkánk:


2016. január 4., hétfő

Babahordozásról


háton-Marcim
Kisbabánkat szorosan magunkhoz ölelve hordozni az egyik legcsodálatosabb dolog. Ez tény. Az én szubjektív tapasztalatom az, hogy minden anyának van egy babás téma, ami becsípődik; én például szoptatás-fanatikus lettem. Sokaknak azonban pont a hordozás válik a kedvenccé, érthető módon. A pihe-puha babaillat, a kicsi hozzánk simuló test, és a sok gyönyörű kendő/hordozó/mei tai elragadja az embert. A hordozás témakörét nálam sokkal profibbak már leírták, így csak őket tudom a figyelmetekbe ajánlani, és egy-két személyes tapasztalattal kiegészíteni.

Előnyök:
- sokkal könnyebben lehet hordozóval közlekedni, mint babakocsival
- sokkal ritkábban sír a baba az úton, ha hordozóban van
- nagyobb biztonságban van a baba, ha rajtunk van
- kiváló "altatóeszköz", ill. sírás esetén megnyugtatás

Hátrányok:
- ha a baba nagy súlyú, megterhelheti az anya szervezetét
- ha az anyának egészségügyi állapota nem teszi lehetővé, akkor más megoldást kell keresni

Nandu szövött kendőben
1. Hogyan? http://www.lll.hu/node/341
Szubjektív: én elöl szerettem hordozni, mert láttam hogy mit csinál a gyerekem. Háton hordozni azonban sokkal könnyebb (a hátizsákot is sokkal kevésbé érezzük nehéznek), és egy kis gyakorlással tökéletesen meg lehet kötni a kendőt vagy becsatolni a csatos hordozót, és hozzá lehet szokni a puttonyos közlekedéshez. Az anya pedig akkor is tudja, mit csinál a babája, ha nem látja, mert érzi a mozgását, lélegzését. Mégis, nekem úgy volt megnyugtató, ha elöl voltak rajtam a babáim. Abból a szempontból volt nehéz, hogy nekem a csípőmet és az aranyeremet terhelte a hordozás 7-8kg felett.

rugalmasban Berci
 2. Mivel? http://www.lll.hu/node/347 és http://www.mamami.hu/cikkek/hordozas/6-miben-hordozzunk-babahordozok-fajtai/#more-6
Szubjektív: nekem a következő típusú hordozóim voltak:
a) Liliputi rugalmas kendő (kölcsön)
- nagyon puha és rugalmas
- jó szorosan kell megkötni
- max. 7kg-ig jó, utána nem bírja el a baba súlyát, kinyúlik
- 2. babám 2 hónapos koráig használtam
- rugalmas kendőmárkák listája itt
b) Nandu szövött kendő
- nagyon erős, jól tart
- olcsó, talán a legolcsóbb típus
- Vaterán vettem használtan, tökéletes állapotban (2500Ft körül)
- Apjuk viszonylag hamar "kinőtte" a 420cm-es méretűt
- a célnak tökéletesen megfelel
- nem a csúcsminőség kategóriába tartozik
- több gyereket kiszolgál
- 10-12kg-ig simán bírja
- szövött kendőmárkák itt
c) Liliputi csatos hordozó (régebbi verzió)
- szintén Vateráról, olcsón (7000Ft körül)
- talán a legtöbbet ezt használtuk
- nagyon gyorsan fel lehet venni magunkra
- ha babakocsival mentünk valahova, akkor is mindig nálunk volt
- régi típus, ennél vannak sokkal profibb fajták, érződik a különbség!
- csatos hordozómárkák itt
d) Liliputi Mei Tai
- nem használtam soha, mert a csatos jobban bejött
- noha jobban tetszik, mint a csatos
- izgő-mozgó fiaim lévén nem volt időm/energiám a kötéssel időt tölteni
- akinek kölcsönadtam, nagyon szereti, máig is használja :)
- mei tai márkák itt
Amit nem próbáltam: a karikás kendő. Oka: féloldalasan nem szerettem hordozni. Egyik kedves barátnőm úgy használta a karikást, hogy pl. a játszótérre menet magára dobta, kisfia ment vele kézen fogva/kismotorral/futóbiciklin és mikor hazafelé elfáradt, csak ráült anyukája csípőjére a karikásba, és szépen hazaértek. Én azt mondanám, hogy 30-45 percnél tovább egy oldalon nem kényelmes.
Karikás kendőmárkák itt.

csiniben csatosban
3. Meddig?
Ez anyánként/apánként és babánként változó. Az én fiaim nagyon hamar megtanultak állni és önállóan jártak 10 ill. 11 hónapos korukban. Ettől kezdve nem szerettek hordozóban lenni, mert menni akartak. Ficánkoltak, sírtak, feszengtek. Azonban vannak babák, akik akár 3 éves korukig vagy annál is tovább szeretnek hordozva lenni. Én kb. 1 éves korukig élveztem a hordozást, utána teherként éltem meg. Azt hiszem addig jó hordozni, amíg a baba is és az anyukája/apukája is élvezi.

4. Egyéb tudnivalók, gyakori kérdésekre válaszok itt

Ha tehetitek és szeretitek, hordozzátok gyereketek'! :)