2015. november 10., kedd

Szülni készülőknek - amikről a szülésfelkészítőn nem beszélnek I.

Mikor még csak a filmekben láttam fittlabdán gyakorló együttlélegző babát váró párokat, már akkor vártam, mikor megyek majd én is szülésfelkészítő tanfolyamra. Nos, azóta kettőn voltam, és jó élmény is volt nagyon, viszont itt és most kiegészíteném az ott hallottakat. (Hozzáteszem, hasznos, ha ilyenen részt veszünk, már csak a "párterápiás" jellege miatt is.) :)


1) Olyan kórházhoz tartozó dokit és szülésznőt érdemes választani, amilyenben szülni szeretnél
- nyugodtan be lehet kérezkedni a kórházakba szülészeten körülnézni, maximum szülés miatt nem aktuális a látogatás, de a terepszemle sokat
segíthet
Szubjektív: Ahol szerintem jó lehet szülni, az a budapesti Szent Imre Kórház (kevés császár, sok jóhírű orvos), a budapesti Szent István Kórház (bababarát kórház, jó orvosok), budapesti Honvéd Kórház (jó orvosok). Ahol szerintem nem érdemes: SOTE 1-2 (noha van koraszülött osztály, tömeg van, sok császár), János Kórház (durva bánásmód, sok császár). Ezeket a játszótéri pletykákból szűrtem le, én mindkét gyerekemet a Szent Imrében szültem és mindenkinek ajánlom!

2) Olyan dokit érdemes választani, akinek jó a híre, és aki a Te igényeidnek megfelelően jár el
- az orvos neme nem mindegy (én pl. mindenképpen nőnél akartam szülni)
- nem mindegy, hogy milyen az orvos személyisége: passzol-e a Tiéddel (sokat/keveset beszél, megfelelően tájékoztat, mennyire pénzorientált, mennyire anya/babaorientált, mennyire határozott, mennyire enged szabad teret Neked)
- fontos, hogy egyezzen a véleményetek pl. a császármetszésről, a szülés közbeni fájdalomcsillapításról, vagy éppen érzéstelenítésről, a szülés utáni aranyóráról, a gátmetszésről
Szubjektív: jó dokik: Dr. Kocsis Éva, Dr. Boros Judit, Dr. Petik Dóra
(Kommentben jöhetnek az ajánlások! ;) )



3) Ha nem bízol az egyik orvos döntésében, nyugodtan kérd ki egy másik orvos véleményét. Amiket én tapasztaltam és amiket hallok, azok alapján jó az orvosod, ha:
- kedves, kérdez és odafigyel rád, és legalább 15-30 percet Veled tölt a várandósgondozás alkalmával
- kielégítően válaszol a kérdéseidre
- komolyan veszi a vizsgálatokat, időben elvégzi őket és azokról papírt is ad
- komolyan veszi a vészed hányást, a súlygyarapodást, a vérnyomást, a terheléses cukorvizsgálatot (!!!)*, a vizesedést, a PCOSt, az inzulinrezisztenciát, a streptococcust, az előző várandósságok körülményeit, az egyéb panaszokat

* nem tejet és zsömlét reggeliztet, hanem megitatja a gusztustalan löttyöt (75g gyógyszertári cukrot), ugyanis az ad valós értéket


4) Ha ünnepnap környékére vagy kiírva, kérdezz rá konkrétan az orvosodnál, hogy a szülés várható időpontjában számíthatsz-e arra, hogy esetleg nem nála fogsz szülni, és ha nem, ki lesz a helyettese. Nyilván nem akarja elbukni a pénzét, de Neked jogod van akkor szülni, amikor a babád meg akar születni! Érdemes ezeket 6-9-12 hetes várandósan őszintén megbeszélni, nehogy áthúzza a terveidet egy olyan hozzáállás ami a Te nézeteiddel ellentétes.
Szubjektív: nem vagyok orvos, nem vagyok szonográfus sem. Nem tisztem megítélni (sem elítélni) semelyik orvos döntését, mégis úgy érzem, Magyarországon rengeteg nő szül császárral, indokolatlanul. Én fenntartással hallgatom az a) nem fordult be, b) túl nagy a baba, c) túl kicsi az anya medencéje, d) úgysem tudja megszülni, e) rátekeredett a baba nyakára a köldökzsinór történeteket. Természetesen a császármetszés egy életmentő műtét, mely az anya és a baba életét hivatott megmenteni, azonban nem arra, hogy az orvos dolgát megkönnyítse. Értem ezalatt a következőket:
- hogy ő hamarabb elmehessen ebédelni
- hogy ne essen el a pénzétől, mert mire Te megszülnél, már nem ő lesz ügyeletben
- mert ő elmegy síelni, de biztosra akar menni, hogy Te azért még nála szülj
- aki nem vállalja a felelősséget, valamint a (számára) könnyebb utat választja (értem itt pl. a faros és iker babák eleve császárral világra segítését pusztán a saját érdekéből)



5) Jogod van nem kérni borotválást, beöntést, gátmetszést
Plusz info: szülő nő jogai: http://felicitasz.blog.hu/2010/11/02/szulo_nok_jogai
Angolul: http://www.childbirthconnection.org/pdfs/rights_childbearing_women.pdf


6) A másik vesszőparipám a  szülést követő órák és napok eltöltésének mikéntje. Itt most egy abszolút személyes tapasztalatot szeretnék megosztani. Első gyermekem a magzatvíz elfolyása után 15 órával jött a világra természetes úton, nagy súllyal (3940g), terhességi diabétesszel tarkított várandósságból. Miután Marcit az Apja jelenlétében megszültem, inkubátorba tették és elvitték. Én 2 órát szuszogtam a szülőágyon (egyedül), majd levittek a gyermekágyas osztályra, ahol 5 óra elteltével kihozták a saját gyerekemet 1 órára. Ezt még valamennyire el tudom magamban rendezni, hiszen Marci nagyon elfáradt, de nem vagyok benne 100%-ig biztos abban, hogy nem gyógyította-e volna őt jobban az én testem melege mint az inkubátor.
A másik: a kórházakban szokás azt javasolni, hogy a baba születése utáni első ájszakát töltse az újszülött osztályon, hogy az anya ki tudja magát pihenni. Nos, én úgy tapasztaltam, hogy a szülés után olyan adrenalin sokkot kap az agy, hogy 24 órán belül nem képes az anya aludni. Így teljesen feleslegessé válik ez az intézkedés. Valamint számomra elviselhetetlen az a gondolat, hogy a magzatom, akit 9 hónapig a testemben hordtam, hirtelen - egy trauma után (a szülés ugyanis nem egy kis séta a parkban a baba számára sem), az én szívem dobogásának hallgatása nélkül legyen egy idegen helyen. Hiszem azt, hogy az én sebeim is gyorsabban gyógyultak volna, ha csak tudom azt, hogy ott van mellettem a babám.


Köszönöm a figyelmet és az érdeklődést, a következő szülésfelkészítő fejezettel hamarosan jelentkezem! :)

2015. november 2., hétfő

Babakocsit, de milyet?

Már a babavárás során felmerül a kérdés, hogy vajon milyen babakocsit érdemes venni. Vannak érvek eleve a babakocsi mellett vagy ellen. Ez a bejegyzés azért íródik, hogy segítsen dönteni, és hogy valamilyen támpontot adjon ami segít eligazodni a személyes igények és a kizsákmányoló bababiznisz sűrű erdejében.

Tehát a kérdés: Babakocsit, de milyet?

1) Semmilyet:
- mert hordozom a babámat
- mert olyan helyen lakunk, hogy nem tudnám használni
- mert nem tudom hol tárolni


2) Örökölt babakocsit vagy kölcsön babakocsit
(Ebben az esetben adottak a paraméterek.)

3) Használt/Új babakocsit:
- amihez van autósülés/mózeskosár/sportrész
- ami könnyű (elbírom ha lépcsőn kell vinni pl.)
- ami befér a liftbe/autóba/lakásba
- ami dönthető fekvő állapotba
- aminek a tolókarja állítható hogy a baba fejével szemben vagy mögötte legyen
- ami könnyen tolható
- ami akár egy kézzel is tolható
- aminek nagy a kereke, hogy terepen is könnyen mozogjon
- amivel bevásárolni is lehet
- ami testvérfellépővel is könnyen tolható
- amivel lehet futni

A bababoltban ha igényeinket közöljük, tudatosan megyünk vásárolni, akkor az eladó is könnyebben tud babakocsit ajánlani. Aztán az ajánlott babakocsit jól meg lehet venni használtan féláron! ;)

Személyes tapasztalat:
Mikor az első gyermekem megszületett, volt egy kölcsönkapott babakocsink, de arról nagyon hamar kiderült, hogy képtelen leszek megemelni és vele együtt lépcsőzni nap mint nap, így mikor Marci 4 hónapos volt, egy bababoltban lecsekkoltuk a kínálatot. Amit ott ajánlottak, azt megvettük féláron Vaterán. (Ezt az opciót egyébként továbbra is szívből ajánlom!)


Ez egy Cam Combi Family babakocsi volt.
Előnyei:
- viszonylag könnyű
- a mózesrész könnyen lepattintható a vázról és így 2 részletben vinni pl. lépcsőn még könnyebb
- 3 funkciós: mózes, autósülés, sportrész van hozzá
- a sportrész háttal és szemben is feltehető
- esernyőre csukható
- 2 tolókarja van, így meg lehet pakolni a bevásárlással
- mosható huzat
- könnyen összeszerelhető és összecsukható
Hátrányai:
- dupla kerekei kicsik, nehezen gurul pl. sóderon, homokon
- a lepattintható rész könnyen törik, az alkatrész drága
- nagyon béna az esővédője, lefújja a szél
- bolti ára kb.100.000Ft (Vaterán ennek a feléért már lehet találni ilyet)

Mikor Bercit vártam, ezt a babakocsit már nem bírtam megemelni a súlya és a mérete miatt, így vettünk egy könnyű, egyszerű, olcsó sportbabakocsit. Ez egy Mamas&Papas Swirl Lime babakocsi volt.


Előnyei:
- nagyon könnyű
- van hozzá esővédő
- elég nagy a csomagtartója
- hátra dönthető
- esernyőre csukható, kis helyet foglal
- egy mozdulattal össze lehet csukni
- olcsó (kb. 10.000Ft)
Hátrányai:
- terhelni nem nagyon lehet, mert hamar tönkremennek a kerekei
- nem mosható a huzata
- hamar elhasználódik

Mikor Marci elkezdett óvodába járni, ezzel a babakocsival tettem meg a 4x30perces utat úgy, hogy 2x Marci a testvérfellépőn állt, és néha még a bevásárlást is toltam. Olyan nagyon kellett erőlködnöm, hogy szinte derékszögben álltam/jártam. Ekkor kaptam meg álmaim netovábbját a szülinapomra, egy Peg Pérego Booklet-et.



Előnyei:
- szinte magától gurul, minimális lökéstől már megy
- nagyon masszívak a kerekei, könnyen lehet tolni bármilyen terepen
- akár futni is lehet vele
- nagyon nagy a tárolóhelye
- nagyon széles, kényelmes
- hátra dönthető, kis ablakon be lehet látni a babára
- egy kézzel is lehet tolni
- mosható a huzata
- nagyon szép :)
Hátrányai:
- nagyon drága (de szerintem megéri!)
- nincs hozzá esővédő (az ára ellenére, ami szerintem egy vicc!)
- nem lehet szembefordítani a tolókart a babával
- nagyon alacsonyan van a csomagtartója, lelóg a földre, és hamar kilyukad

+Tipp: univerzális testvérfellépőt érdemes venni, nekünk nagyon bevált, és erre a 3 típusú babakocsira mindre rászerelhető!

Ha Nektek is vannak jó babakocsi tippjeitek, örömmel fogadom kommentben a típust, márkát előnyökkel-hátrányokkal, a Ti tapasztalataitokkal!!!! :) :) :) :)