Az őszinteségről, a természetességről és természetközeliségről

Lassan 6 évnyi kisgyermekes létem alatt felmerültek olyan kérdések - pontosabban a gyermekeim megkérdeztek olyan dolgokról - amikre egy felnőtt is nehezen válaszol, vagy legalábbis vesz egy nagy levegőt mielőtt tudna válaszolni. Amit én a legfontosabbnak látok, bármilyen témáról is legyen szó: az őszinteség, a természetesség és a természetközeliség.

Baski Photography

A kezdetek, az alapok
Nálam az őszinteség alaptétel. Már akkor kezdődött, amikor a babám egy év körüli volt és el kellett mennem valahova kicsit hosszabb időre (mondjuk 1-2 órára). Ilyen nem nagyon fordult elő az első gyerekemnél, de a másodiknál már 1 éves korában elmentem egy félmaratont futni (ami oda-vissza úttal egy egész délelőttnek mondható). Szóval amikor elindultam, mindig elmondtam a gyermekeimnek, hogy hova megyek és mikor jövök vissza. Azt tapasztaltam, hogy nem szabad "kislisszanni" az ajtón mikor éppen nem néz oda. Sokkal traumatikusabb a gyereknek, ha úgy tűnik el a szülő, hogy fogalma sincs hova lett. Így mi mindig megbeszéljük, hogy ki mikor hova megy, meddig lesz távol, és főleg, hogy mikor jön haza.

A születésről
Aztán mikor a srácok nagyobbak lettek, jöttek a nehezebb kérdések. Mivel Marci 4,5 éves volt és Berci 2,5 mikor az öccsük megszületett, teljesen érthető módon kívánkozott ki belőlük a kérdés, hogy hogyan jött ki Lóci. Én itt is az őszinteség híve vagyok. Mondtam, hogy ők a hüvelyemből, de azt is elmeséltem, hogy hogyan születnek meg császármetszéssel a kisbabák. Mivel mi együtt fürdünk a gyerekekkel, látnak minket meztelenül, meg vannak nevezve a nemi szervek, engedjük, hogy megnézzenek minket, és kérdezhetnek is bármit. Azt hiszem, ezzel nagyon sok későbbi gátlást, frusztrációt és összezavarodottságot megelőzünk bennük, és nyújtunk valami bizalmat is nekik, hogy megbízhatnak bennünk és mi válaszolunk nekik a kérdéseikre. Fontosnak tartom, hogy az életkoruknak megfelelő fogalomrendszerrel magyarázzunk, és annyit amennyit szükséges és a gyermek agya be tud fogadni, de mindig őszintén.
(Arról még nem kérdeztek, hogy hogyan ment be a kistesó, és ezt kicsit még át kell gondolnom, hogy hogyan emészthető egy kisgyermeknek, de abban biztos vagyok, hogy a méhecske-virág-beporzás sztori nálunk nem játszik.)

A menstruációról, a testünkben zajló dolgokról
Nálunk és sok ismerősünknél a wc-zés is nyitott ajtónál zajlik. Ennek nagyon egyszerű és praktikus magyarázata van: míg a babáink kicsik voltak, folyton utánunk caplattak, és a csukott ajtó előtt bőgtek, így egyszerűbb volt beengedni őket. A másik ok az volt, hogy én azt hittem, így, ha látják mi folyik a wc-ben, könnyebben lesznek majd szobatiszták (nem lettek könnyen azok), valamint még egy praktikus oka van, mégpedig az, hogy amikor egy felnőtt van otthon x gyerekkel egyedül, akkor tuti, hogy akkor esik le a gyerek valahonnan, vagy verekszenek össze mindannyian, vagy törnek össze valamit, ha zárt ajtó mögött töltenél el egy pár percet a wc-n. Így maradt az "anyád szeme mindent lát", még ilyenkor is. :D
A menstruációról még nem kérdeztek a gyermekeim, mivel olyan sűrűn jöttek ők egymás után, és az én szervezetem annyira lassan követi az eseményeket, hogy erre igazából a 6 év alatt egyetlen egyszer lett volna alkalmuk, hogy "rajtakapjanak" azon hogy valamivel több időt töltök a wc-n. De ha megkérdeztek volna róla, elmeséltem volna, hogy hogyan érik a petesejt, és ha nem lesz belőle kisbaba, akkor hogyan távozik.
A testi folyamatok közül a 3 fiammal a merevedés mint olyan került eddig elő. Kicsit elpirulva csak annyit szoktam mondani, hogy ez rendben van így, ha nem piszkálod, megint kisebb lesz. Viszont engedem, hogy hozzá nyúljanak a testükhöz és játszanak vele. Nagyon károsnak tartom azokat a mondatokat amiket hallottam már: Ne játssz vele, mert nem szabad - miért ne szabadna?! Ne húzogasd, mert kinyúlik? (WTF?!) és a ráförmedve: Mit csinááálsz?! Úgy gondolom, hogy szeretniük és ismerniük kell a testüket, meg kell tapasztalniuk és érezniük hogy mi hol van, mi mire hogyan reagál. Ez a testtudat egyfajta harmóniát teremt bennük szerintem. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy kisgyermek ne szégyelljen semmit ami a testével kapcsolatos, és ne legyenek benne félelmek, sem ráerőltetett gátlások.

Az öregedésről
Az öregedés akkor lett téma, amikor a legnagyobb fiam a 4-es 6-oson egyszer csak felkiáltott egy idős néni láttán, hogy "Anya, látod, az a néni milyen öreg, nemsokára meg fog halni!". Én ekkor elmagyaráztam neki, hogy hogyan öregszünk, és hogy szebben úgy mondjuk, hogy idős, és hogy az egy kevésbé bántó kifejezés.

A halálról
Gyermekeim élete során eddig két rokont veszítettünk el: egy dédit és a húgát. A dédi húgának temetésén ott voltunk mindannyian, akkor voltak a fiúk 4 és 2 évesek, én vártam a legkisebbet. A nagyobbik gyermekünk már sok mindent megértett az eseményekből, és azóta is emlékszik rá. Tudta, hogy Emma néni nagyon beteg volt, és öreg (idős), és meghalt. Elmondtuk neki, hogy most egy puha koporsóban fekszik, látta ahogyan azt leeresztik a földbe. Elmeséltem neki, hogy majd szép lassan föld, meg virág, meg eső lesz belőle és hogy akkor is itt lesz, csak már nem olyan formában. Azt hiszem, ez így érthető volt neki is. Fontosnak tartom a halállal kapcsolatban, hogy a gyereket ne áltassuk azzal, hogy az elhunyt szerettünk csak elment, mert akkor várni fogja vissza, és mivel ez nem fog megtörténni, hatalmas törést/csalódást/bizalmatlanságot eredményez!