- Szigorúan szubjektívan -
És hogy hogy néz ki a csakfiús életem a hétköznapokban?
Először is, úton-útfélen ilyen megjegyzésekbe botlik az ember lánya ha 3 fiúgyermekkel kimerészkedik a nagy világba:
- A legkisebb ugye kislány?
- Anyuka, lesz negyedjére egy kislány?
- Mindhárom fiú? Részvétem!
Másodszor: a játszótéren bukik ki leginkább, hogy ki melyik tábort népesíti. Ebben az esetben a csakfiús anyukák ismét érdekes helyzetben lehetnek. Én például hamar megtapasztaltam, hogy a gyermektelen álmodozásaim egy átlagos játszóterezésről igencsak távol álltak a rideg valóságtól. Ugyanis én azt képzeltem, hogy a gyermekeim majd szépen játszanak a játszótéren én pedig a padról ülve gyönyörködöm bennük, csodaszép képeket készítek róluk a napsütésben és mikor kijátszották magukat, mindannyian feltöltődve, kellemesen elfáradva, de boldogan térünk haza az otthonunkba. (Hahaha!) Ami ebből stimmel a valóságban, az a kifáradva, de néha az is csak részben.
Maradjunk még a játszóteres példánál. Mikor fiús anyukaként bugyiig izzadva kiloholtam magam, és hangos csatakiáltással hazafelét fújok a fiúknak, itt jön egy kis könnyebbség (ennyit megérdemlek), ugyanis a fiaimmal hála az égnek, a nevelésüknek, a nemüknek, a csillagok állásának stb. :D , velük az elindulás gördülékenyen megy. Egy kis alkudozás, hogy "még egy csúszás" vagy "10-ig számolok és leszállsz a hintáról", és már jönnek is.
A játszótérről hazatérve ismertetem a négy fal között történő fiús jelenségeket. Gyerekeim fiú-voltának köszönhetően a lakásban folyó (néha szó szerint!) játék a következőképpen néz ki: mindenképpen valami nagymozgásos - ezt úgy kell érteni, hogy annyira nagy, hogy abba még a szomszédaink is beleremegnek. Nálunk hajók süllyednek, kalózok támadnak, csatasorok dőlnek ki, 60 nm-ünk lovagi tornáknak ad otthont és cápatámadásnak vagyunk kitéve nap mint nap. Garantált a halláskárosodás és egyéb harci sérülések beszerzése fél óra alatt. Ellenben elönt az érzés, hogy ha mindezek a fent említett fenyegető események egyszer valóban bekövetkeznének, én lennék a legnagyobb biztonságban, mert az ellenségnek/cápának/kalóznak/egyébnek az én HÁROM FIAMMAL szemben egy szikrányi esélye sem lenne. :D
Nálunk nincs hiszti, ellenben van bunyó. Szerencsére rövid és megfelelő felügyelet mellett nem életveszélyes. Nincs nyávogás-visítás-fejhangon sikítás, ellenben van harci üvöltés vagy t-rexhörgés. Nincsen fél napig tartó harag vagy duzzogás, hamar kiengesztelődnek. Nincsen kiborulás hogy aznap melyik tüllszoknya-tiara-bizsuszettet vegyék fel, ellenben nyáron kesztyűt és vastag kötött lovagi sisakot hordanak, fakarddal, miniatűr LEGO figurákkal és botokkal közlekednek az utcán.
Sajnos nálunk nincs sokáig tartó csend melyben csak a filctoll sercegése hallatszik, ellenben vannak fali dekorációink saját kézzel készítve. Nincsenek matricás füzetbe belefeledkezések, ellenben hatalmas lovagos matricagyűjtemény díszeleg a gyerekszoba ajtaján. Nálunk még a plüssállatok is inkább cápaeledelek vagy az aktuális ellenség csapatai, mint jól nevelt játékok egy papás-mamás-orvosos-fodrászos szerepjátékban. Arról a vágyamról, hogy a játékokat szépen megőrizzük az unokáimnak, már régen letettem. Annak is örülök, ha az aznap kapott ajándék csak másnap törik el, vagy esik áldozatául valamilyen harci eseménynek. Pár perc csendet megér nekem ha kiborul egy zsák krumpli, vagy újabb "festmény" kerül a falra - legalább addig sem tesznek kárt sem egymásban, sem magukban.
Talán ennek az intenzív-impulzív tesztoszterontúltengéses életünknek köszönhetően a kis harcosaink estére kimerülnek, és szépen alszanak. És mikor kapunk egy ilyen jó éjt puszit, minden tönkretett laptopot, eltört bútort, elszakított ruhát, nem rendeltetésszerűen használt kozmetikai szert megbocsájtunk!
Hát, ilyen az életem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése