Testvérek és a "szeretetsorrend"

Apjuk a minap azt "vágta a fejemhez", hogy a legkisebb gyerekünkkel kivételezek. Ez elindított bennem egy jó nagy adag bűntudatot, önreflexiót, mentegetőzést, kifogásokat, érveket és ellenérveket. Emlékszem, mikor a második gyermekünket vártam, nagyon kétségbe voltam esve, hogy vajon fogom-e tudni őt is úgy szeretni mint a bátyját, hiszen őt szeretem a világon a legjobban, és vajon lehetséges-e még egy gyereket ennyire szeretni. Mikor Berci megszületett, akkor azt vettem észre, hogy valahogy helyet csinált magának a nagy Marci-szeretetben, és a nagy Marci-szeretet átalakult Marci-Berci szeretetté. Majd mikor Lóci is megszületett, úgy tágult Marci-Berci-Lóci szeretetté. És ahogy minél többen vannak, a szeretet csak egyre növekszik és több lesz. Mégis a gyerekek teljesen jogosan érezhetik, hogy valaki valamikor egy kicsit többet kap ebből.

A nyár nagyon nehéz volt nekem abból a szempontból, hogy a nap majdnem összes percében itthon volt mind a három gyerek és mindenkinek egyszerre kellett minden: ennivaló, popsitörlés, figyelem, dicséret, játék, együtt-töltött idő, kizárólagos ráfigyelés. Oviidőben kicsit jobban eloszlanak ezek az elvárások, nincsenek egymás nyakán, nem egymással kell versengeniük a figyelemért, elismerésért stb. Ebben a három hónapban folyton látták, hogy ki miben ügyesedett, pl. Marci (6,5 éves) még jobban megkomolyodott, és kicsit eltávolodott a tesóitól: komolyabb könyvek, magányos tevékenységek érdeklik, szívesebben tölt időt a kortársaival; Berci (4,5 éves) nagyon empatikus, felelősségteljes és figyelmes lett minden létező nála kisebb gyerekkel akár vendégségben, akár játszótéren, akár itthon; Lóci (majdnem 2 éves) pedig rengeteget fejlődött, gyönyörűen, érthetően mondatokban beszél, szól ha pisilnie kell, abszolút adekvát módon válaszol és vesz részt minden közös játékban; igazi partnere lett a testvéreinek 23 hónapos kora dacára. Nyilván a leglátványosabb fejlődési ugrást Lóci produkálja, így a többieknek feltűnhet hogy őt talán többször dicsérjük. Szerintem innen is jöhetett Apjuktól a figyelmeztetés, hogy billen a mérleg.

Mi nagyon tudatosan próbálunk Apjukkal megvalósítani pár dolgot, hogy a mérleg csak kicsit, vagy alig érezhetően billenjen:
- igyekszünk olyan időt szakítani amikor minden gyerekkel csak kettesben csinálunk valamit
- igyekszünk azzal a gyerekkel többet lenni aki jobban igényel minket
- odafigyelünk, hogy kinek van anya-hiánya vagy apa-hiánya
- ha egyiküket megdicsérjük, vagy megdicsérjük a másik kettőt is valamiért, vagy együtt dicsérjük meg a többivel azt aki jót csinált
- én tudatosan úgy szoktam őket simogatni és megpuszilni, hogy mindenki ugyanannyit kapjon
- soha nem állítjuk őket szembe a másikkal (pl. "Bezzeg X vagy Y")
- ha véletlenül úgy szidjuk le valamelyiküket hogy nem ő volt a hibás, akkor mi szoktunk bocsánatot kérni, és korrigálni
- próbálunk igazságosak lenni: ha valaki rosszat csinált, ugyanarra számíthat, nem vagyunk elnézőbbek a kisebbekkel *(ebben én lehet hogy kicsit gyenge vagyok, mert hajlamos vagyok a legkisebbel engedékenyebbnek lenni)
- ha azt tapasztaljuk hogy valamelyik gyerekünk féltékeny a testvérére, megpróbáljuk azon a területen erősíteni ahonnan a féltékenység fakad (pl. Berci testileg erősebb mint Marci, és ebből vannak különbségek és feszültség - Marcinak ilyenkor a gyorsaságát és kitartását szoktuk dicsérni - hogy ne mindig ő legyen a "legyőzött" vagy "lebirkózott")
- igyekszünk dicsérni azokat a tulajdonságaikat amiket szeretnénk bennük erősíteni (egymásra odafigyelést, bocsánatkérést és megbocsátást, osztozást, igazságosságot)
- én gyakran csinálom azt, hogy ha pl. Lóci nem teljesíti a kérésemet, megkérem valamelyik nagyobb testvérét hogy ők kérjék meg (pl. hogy menjen velük fürdeni) és Lóci szó nélkül megteszi amit kérnek. Ezáltal a nagyok büszkék lesznek magukra, hogy megkapták a "felnőtt szerepet", és a kicsi még szót is fogad nekik. :)

Nem könnyű feladat, de sok odafigyeléssel csodákat lehet tenni!