Amikor a Te gyereked a játszótér/óvoda réme

Mindazoknak, akik érintettek és azoknak, akik szeretnék okosan kezelni az ilyen helyzeteket

Szubjektív bevezetés: Van egy gyönyörű, szőke kék szemű, okos és érzékeny gyermekem, aki tökéletes szül(et)éssel, 10/10-es Apgarral jött a világra. Aki 1,5 éves koráig mosolygós, vidám, kiegyensúlyozott baba volt, aki 3 órát eljátszott a járókában úgy, hogy közben a 2 évvel idősebb bátyja tett-vett körülötte; aki el tudott aludni magától, aki sosem igényelte a non-stop szoros testi kapcsolatot, akinek nem volt igénye hogy egyfolytában hordozzam, akinek megvolt a maga pontos ritmusa pici korától és akit 25 hónapig szoptattam. De akivel egyszer csak azzal szembesültem, hogy ha a játszótéren (vagy bármilyen kisgyerekes helyen) vagyunk, rettegnem kell attól, hogy valakit fellök, megharap, megver.

Azóta is tanulom Őt és hogy hogyan kezeljem. Nem könnyű, és nem kis energia, idő és idegesség minden nap. Azért írom most ezt a bejegyzést, hogy egy kicsit segítsek magunknak azzal, hogy adok egy kis útmutató ahhoz, hogyan tudná könnyebbé tenni az életünket az, aki velünk találkozik az oviban vagy játszótéren.

Ami nem segít, sőt, nagy fájdalmat és indulatot kelt bennem:
- becsmérlő pillantások, megjegyzések
- a gyerekemhez intézett kioktató, esetleg fegyelmező mondatok
- őt vagy engem minősítő, leíró beszólások
- ha megkérdőjelezik, hogy milyen anya vagyok
- ha minősítik és megbélyegzik a gyerekemet

Ami segít és nagyon jól esik:
- együttérző pillantások
- ha valaki megkérdezi, miben segíthet
- ha szeretettel fordul a fiam felé és azt is elfogadja, hogy a gyerekem elutasító (elvégre nem tud egy idegennel 2 pillanat alatt bizalmas kapcsolatot kialakítani)
- ha valaki nem előítélettel van felénk
- ha mindenki inkább a saját gyerekével foglalkozik

A gyermek(em) szempontja:
A gyerek ugyanis mindent érez!!! Ha valaki negatívan közeledik felé, ő sem tud pozitívan fogadni semmilyen álcázott közeledést. Továbbá, vannak gyerekek akiknek az aurája tágabb, és amibe csak kevesen férnek bele, és frusztrálttá válnak, ha ez veszélyeztetni látszik. A gyerek nem hülye, pontosan tudja ha róla beszélnek, és azt is érti hogy mit mondanak róla!

Az anyuka szempontja:
Nyilván az anyukának/nekem minden napos stressz ezt a helyzetet kezelni. Nem lehet egy buborékban élni az életünket Bercivel, ergo emberek közé kell mennünk és meg kell tanulnunk együtt létezni, ami pedig akarva-akaratlanul súrlódásokkal jár. Én ezzel minden nap szembesülök, kezelnem kell (több-kevesebb sikerrel), tehát nincs szőnyeg alá söpörve a probléma - és nyilván minden más szülő így van ezzel, akik hasonló problémával küzdenek. Végül pedig a legfontosabb stratégia amit alkalmazni érdemes (amit én is alkalmaztam mikor az én gyerekemet bántották), hogy a sajátomat viszem arrébb, a sajátomat okítom, és soha nem a másét!

Köszönöm, hogy elolvastátok!!!