Fészekrakó tippek: november 2024

Zsombor meglepetésként érkezett a családba. A tankönyv szerint "lehetetlen" volt akkor és abban az időpontban. Annyi viszont hozzá tartozik, hogy én nagyon-nagyon vágytam arra, hogy még egyszer utoljára átélhessek egy terhességet, egy szülést és egy kisbabás időszakot. És noha a matek szerint "lehetetlen" volt, Zsombor úgy döntött, ő jön és kész. Mikor kiderült, hogy babát várunk, azért bevallom, megijedtünk. Zsolti műtéte a küszöbön állt, borzasztó nehéz éven voltunk túl, épphogy visszarázódtunk a rendes kerékvágásba. Ezért aztán hónapokig csak a mi titkunk volt.

Mikor Zsolti műtéte lezajlott, és egy kicsit normalizálódott a helyzet itthon, akkor mentem el orvoshoz, aki 15 hetesnek mérte a babát, de a nemét nem láttuk egyértelműen. Zsolti nagyon szeretett volna egy kislányt. Én Vencinél elgyászoltam a dolgot, hogy nekünk valaha lányunk lesz. Így ennél a várandósságnál nem ért olyan tragikusan, hogy ő is kisfiú lesz, sőt, én kifejezetten örültem, mert nekem nagyon bejött a focis anyukaság és kicsit talán az ijesztett volna meg, ha egy teljesen más színt kellett volna belevinni a családba, amiben nincs rutinom, sem akkora magabiztosságom.

A terhességem eleje a szokásos volt: 3 hónapig hánytam rengeteget, gyenge voltam és fáradt, de valahogy túllettünk rajta. Rosszul voltam a melegszendvics szagól, a no-name tusfürdőtől, a kaki szagtól. :D A következő 3 hónap nagyon szép volt és élveztem is, egészen a cukorterhelésig. Ott kezdődött az a stressz-kálvária, ami miatt nem akarnék még egy terhességet végigcsinálni. Noha bábai gondozásban voltam, mégis meg tudott kínozni ez a dolog. A cukorértékem nem volt rossz, ennek ellenére, minden egyes alkalommal, a mérések előtti éjszaka semmit nem aludtam, reggel hánytam is, olyan stresszt okozott. Jó pár napom ráment. Nagy köszönet Zsuzsának, a háziorvosi asszisztensünknek, aki vette a vért tőlem és megnyugtatott! <3

Közben elérkezett az idő, hogy eldöntsem, kivel szeretnék szülni. Az első online konzultáción "találkoztam" Csengével, aki talán csak egyetlen mondatot mondott az egész beszélgetés alatt, mégis mély nyomot hagyott bennem. Képernyőn keresztül is éreztem, hogy milyen békét és nyugalmat áraszt a jelenléte. Mikor személyesen is találkoztunk, még biztosabb lettem benne, hogy nekünk dolgunk van egymással Így amikor választanom kellett, hallgattam erre a megérzésemre és Zsombi születéséhez Csengét és Mónit hívtam.

Egy kis megkönnyebbülés a stresszes időszak után csak a 36.hét után jött el, mikor a cukor-őrületen túl voltam, de az ezután következő időszak sem volt felhőtlen. Ettől kezdve másféle félelmek (alapos és alaptalan) uralták a hangulatomat sajnos. Kezdetben attól rettegtem, hogy korábban szülök, mert a 34.héttől folyamatosan voltak jóslófájásaim. A 36.heti UHra bementem 1 órával korábban, hogy tutira meglegyen a papírom ami az otthonszüléshez elengethetetlen és még a vizsgálat közben is voltak összehúzódásaim. A nőgyógyászati vizsgálaton azt mondták, hogy 1 ujjnyira van nyitva a méhszáj, és hogy ebből lehet szülés aznap, másnap, vagy 1 hét múlva, de az is lehet, hogy csak 2 hét múlva. Mikor megtudtam, hogy akkor a baba feje csak 32cm és a súlya 3000g, sejtettem, hogy még sokáig bent marad, mert az összes babánk nagy fejjel és nagy súllyal született.* Izgalmas és idegtépő volt várni, hogy mikor szülök, mert lassan abba a fázisba kanyarodtam, hogy felmerült: mi lesz, ha túlhordom a babát? Ilyen még soha nem fordult velem elő, tuti biztos voltam benne, hogy előbb szülök, mint a kiírt időpont (október 2.). Minden babánk korábban jött (10, 1, 4, 14 nappal hamarabb). Mindenképpen otthon akartam szülni, és rettegéssel töltött el a gondolat, hogy valami miatt nem úgy alakul a szülésem, ahogy szerettem volna. Nagyon féltem, nehogy valami keresztülhúzza a terveimet. Ami még más volt ezzel a terhességgel: a vizsgálatokat borzasztó tehernek éltem meg. Emlékszem, mikor Marcival voltam várandós, minden alkalom ünnepnap volt, izgatottan vártam, hogy láthassam és kapjak róla egy pici fekete-fehér képet. És most, 13 évvel később hiába sokkal jobbak az ultrahang gépek és képek és szemben az állami egészségügyi vagy magánorvosi ellátással, a sokkal kíméletesebb bábai várandósgondozásban volt részem, minden egyes alkalommal ki kellett sakkozni, hogyan tudjuk megoldani, hogy Zsolti hogy tud itthon lenni a nagyobbakkal, és hogyan érek oda és vissza, hogy neki ne kelljen szabit kivennie. És sajnos anyagi szempontból is voltak aggályaim. Igyekeztem minimalizálni a vizsgálatokat amennyire csak lehetett.

A kiírt időpont körül jött még egy hidegzuhany: az egyik bábám szólt, hogy ő szeptember 28-október 5-ig nem lesz az országban. Ezen annyira beparáztam szerintem, hogy pszichésen "beindítottam" a szülésemet, mert nagyon akartam, hogy ő legyen velünk. Szeptember 26-án reggel ahogy mindenki elment oviba, suliba, egyik pillanatról a másikra erős fájásaim lettek és viszonylag rendszeresen követték egymást. Az egész várandósságom alatt most először bőgtem el magam úgy igazából. Sírva hazahívtam Zsoltit és szóltam a bábáimnak is. Mikor mindenki itt volt, lelassultak a fájások és a bábáim egy pár óra múlva mondták, hogy akkor ők hazamennének. Mondták, hogy este azért szóljak, ha lesz valami. Hát, nem lett... Olyannyira nem lett semmi, hogy eltelt a szeptember, és elérkezett az október is. 1-je az én szülinapom, semmi. 2-ára voltam kiírva, semmi. A zöldségesnél kaptam ajándékba egy ananászt (Köszi, Bence:), hátha az megindítja a szülést - semmi. :D Valahogy ezután elengedtem a dolgot, és amikor az utcán kérdezték, hogy mikor szülök már, csak annyit válaszoltam, hogy "Szerintem ez a baba már örökre bent marad". :D Ezzel az "elengedéssel" egyfajta nyugalom is úrrá lett rajtam. Belenyugodtam, hogy majd a baba jön amikor akar és úgyis rendben lesz minden. Október 5-én este megnéztem a repülőjáratokat ahonnan a bábám várhatóan érkezett és mikor láttam, hogy már nagy valószínűséggel itthon van, fellélegeztem. Azzal a gondolattal feküdtem le, hogy akkor aludjunk mindannyian egy jó pihentetőt, és utána jöhet Zsombor.

Elérkezett október 6-a. Valóban mindenki jót aludt éjszaka és reggel Zsolti azzal a tervvel állt elő, hogy menjünk el az itteni termelői piacra sétálni egyet, csak mi ketten. Nagyon tetszett az ötlet, főleg, hogy kettesben mentünk, mert ilyen alkalom nekünk utoljára akkor volt amikor Lóci 2-3 éves volt. Így tehát felgyalogoltunk direkt "nem-terhes-tempóban" a dombon, vettünk reggelire finom kecskesajtot és egy jó fűszeres mangalica kolbászt. Mondta a hentes, hogy vigyázzunk, mert minél érettebb, annál csípősebb. Mondtam, hogy az nagyon jó, nekem pont az kell: bármi, csak hozza ki ezt a babát. :D Az itthon lévő gyerekeknek pedig vettünk méregdrága kürtőskalácsot. Itthon jól bereggeliztünk, majd Zsoltival kimentem a kertbe, ahol Ő kertészkedett, én pedig végig álltam, gondolván, hátha ez is jót tesz a sok fekvés és pihenés után. Ebédet nem főztem aznap, mert arra már nem volt erőm. Zsolti elvitte Lócit Bozsik tornára, amit direkt választott, mert az volt a közelebbi helyszínen zajló meccs. (A csapat másik fele sokkal messzebb játszott, talán Veresegyházán). Délután 3kor értek haza. Zsolti még átszaladt a szomszédba egy virágért, majd mikor hazaért, mondtam neki, hogy "most már 1cm-re sem mehetsz el mellőlem!". Ő le akart pihenni egy kicsit, nekem pedig kb 5 percre rá jött egy akkora fájás, hogy felkiáltottam. Zsolti délutáni pihijének annyi is lett. Ez volt 15.40 körül, mert a híváslistámban utólag azt láttam, hogy Zsolti 15.44kor hívta Csengét. Én beültem egy meleg vízzel teli kádba, és onnan nem is volt kedvem kijönni, pedig mondták a bábáim, hogy jöjjek ki onnan gyorsan, ha nem akarom, hogy lekéssék a baba érkezését. Annyira fáztam, hogy nem bírtam kijönni a meleg vízből. Valami nagyon melegre vágytam: vagy forró vízre, vagy meleg takaróra. Még nyáron volt egy olyan érzésem, hogy ez a baba nem szereti a vizet: a strandon sem éreztem jól magam a medencében. Csenge és Móni nagyjából fél óra múlva nálunk is voltak. Összesen háromszor vizsgáltak meg, és csak utólag láttam a bábai dokumentumon, hogy időben mi hogyan történt, mert az én valóságom egy teljesen távoli valóság volt. Csenge és Móni megérkeztek, 16.30-kor nekem 3-4 perces fájásaim voltak + 5cm-es méhszáj. (Ekkor már valahogy kikecmeregtem a kádból.) 20 perccel később volt 8cm és 3 perces fájások, amik nekem teljesen úgy tűntek, mintha pár másodperc pihenőidőm lett volna köztük. Kegyetlenül fájt, és ami érdekes, hogy valahogy ezt is sejtettem, mert hetekkel előtte mondtam Zsoltinak, hogy a szüléssel kapcsolatban csak a fájdalomtól félek, semmi mástól. 17.10-kor lehetett az, hogy az ágyban vajúdásból valami más pozíciót kellett felvennem, hogy segítsek a babának megérkezni. A bábáim azt kérdezték, hogy mit szólnék, ha ráülnék a wc-re. Ez egy nagyon jó ötlet volt! Nekem soha nem volt olyan érzésem, hogy egy baba pár nyomásra megszülessen, mindig sokkal több idő volt, néha órák is. Viszont ahogy leültem, éreztem, hogy egy hatalmas súly lezuhan bennem a medencém aljára és Zsombor tényleg 2 nyomásra kirobbant. Az első nyomás után mondta nekem Csenge, hogy a másodikra majd álljak fel, hogy el tudják kapni a babát. És szinte azonnal jött is a fájás, Móni tartott engem, Zsolti nézte az eseményeket és Zsombor is jött, jobban mondva, kizuhant. Csenge kapta el, és a kezembe adta. Ekkor volt 17.27. Zsolti szólt a többi gyereknek, akik addig lent a konyhában szépen elvoltak (érdekes módon veszekedés nélkül). Mire beértem a szobába, a gyerekek ott ültek az ágyamban mint a verebek az ágon. Marci épp a szomszédban vendégeskedett, neki Berci szólt telefonon, hogy jöjjön haza. Marci először nem is hitte el, hogy tényleg megszületett Zsombor, azt hitte, Berci csak szivatja (sose csinál olyat, hahahaha).

És ami ezután következett, az a földöntúli boldogság, amit már napok óta többször próbálok megfogalmazni, de mindig átírom és valahogy sosem adja át azt amit érzek. Beszéljenek hát szavak helyett a képek... És ismét el kell mondanom, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy itthon szülhettem, hogy Zsolti mind az öt szülésemnél mellettem volt. Hálás köszönet Csengének és Móninak, hogy elképesztő bölcsességgel és profi szakértelemmel kísértek minket végig az útunkon. <3

Hát, ilyen csodálatos volt Zsombor születése.