Akarni a gyerekeket
Az alap, hogy anya és apa egyformán vágyjon a nagycsaládra, a sok gyerekre. Ha valaki úgy érzi, hogy az egy is sok, hogy a kettő pont elég, hogy a harmadik/negyedik/tizedik gyermek várasson magára - akkor érdemes bevárni egymást, míg a másikban is megérik a vágy egy újabb kisbabára, hogy mindenkinek jó legyen.
A testünk, egészségünk állapota
Nagyban befolyásolhatja a vállalt gyermekek számát az anya fizikai állapota várandósan és a szülés után. Én pl. nagyon hányós vagyok az első 3-5 hónapban. Ilyenkor gyengébb és türelmetlenebb vagyok a nagyokkal, és nem bírom olyan intenzitással ellátni az itthoni teendőket mint máskor. Szülés után szerencsére egész jól regenerálódóm, de a "szigorúan fekvős gyermekágyat" csak az első gyereknél sikerült betartani. És természetesen az apának sem mindegy, hogy jól van-e ahhoz, hogy "elvigye a hátán" a sok gyereket.
Élettér, hely
A nagycsaládnak hely kell. Ideális lenne egy szép nagy kertes ház, ahol a gyerekek kint rohangálhatnak (és nem a szülőknek kell őket játszótérre vinni napi 2x). Én úgy látom, oda érdemes költözni ahol jók az ovik és az általános iskolák. Nyilván Budapesten az olyan kertvárosi kerületekben ahol jók a sulik, drágábbak a házak. Kábé sakk-matt, ha nem oda születtél. :)
Logisztika, intézményekbe eljutás
A nagycsaládban nem árt, ha a szülők tudnak autót vezetni. Én sajnos nem tudok, és egyelőre rettegek a gondolattól is, pedig tudom, hogy előbb-utóbb elengedhetetlen lesz hogy megtanuljak. Ahány gyerek annyi felé kell majd vinni oviba, suliba, edzésre, időre!
Segítség
Egy sokgyerekes család szerencsés ha együtt lakik a nagyszülőkkel vagy rokonokkal akik be tudnak segíteni pár órát. Ez a társadalom nagyon elidegeníti egymástól a generációkat, kevesen vannak akik jól együtt tudnak élni.
Anyagiak
Nem utolsó sorban pedig, ha egy családban anya szüli a gyerekeket, apa pedig dolgozik, akkor ő vagy látástól Mikulásig melózik, hogy tudja etetni a sok éhes szájat, vagy pedig olyan menő állása van, hogy napi 8 óra munkával megkeres annyit amiből egy minimum 5fős családnak marad pénze még a hónap végén is...
Elvárások
És ami nekem a legnehezebben elviselhető: jönnek a társadalmi elvárások:
- szülj minél több gyereket! - Oké, de addig te elviszed a többieket oviba/suliba/edzésre?
- ne add bölcsibe! - Oké, nekem szerencsém van, nincs lakástörletsztésem, de akinek a komplett fizetése arra vagy az albira megy el, annak miért kell az amúgy is vérző szívébe döfni egyet?
- add/ne add oviba!/altasd bent/hozd el ebéd után! - Hadd tegye mindenki azt ami leginkább passzol a családi életébe, lehetőleg lelkifurdalás-keltés nélkül!
- tölts a gyerekeddel minőségi időt! - Természetesen, mindenki megteszi tőle telhetően.
- menj/ne menj vissza dolgozni! - Az dobja az első követ... - ugyebár.
- szoptasd/ne szoptasd/aludj vele/ne aludj vele! - kinek mi válik be.
Az biztos, hogy amit a fent említett cikkből mélységesen átérzek, az az, hogy ha megszakadunk sem tudunk minden elvárásnak megfelelni, még a sajátjainknak sem. Tökéletes anyának/apának kell lennünk úgy, hogy ehhez csak nagyon kevés családnak van meg minden eszköze. Segítség nélkül pedig nagyon nehéz.
Jó lenne megtanulnunk a másik embert értékelni és nem ítélkezni! Nem beszólogatni úton-útfélen, hanem dicsérni, elismerni és mosolyogni!
Nekem az elvárásokkal nincs bajom, mert egyszerűen levegőnek nézem a beszólót. Most sokan kérdezgetik, hogy mikor lesz már második gyerek. Erre én: Ha lesz, lesz. Ha nem, akkor is van már egy.
VálaszTörlésMindig érzik, hogy be is fejeztük a beszélgetést. :)
Nagyon frappáns!!! Sajnos nekem az adott szituban sosem jutnak eszembe ilyen jó válaszok. Mindig csak már otthon, vagy órákkal később! És minden elismerésem hogy lepergeted magadról a beszólást. Nekem fél napig még rossz érzéssel tölt ha eszembe jut... Hogy lehet szintet lépni? ;) :)
VálaszTörlés